Fogyassz építészetet!
Alapozz rá.

A KÉK bemutatja: C10 India Pale Ale

Mivel lenne jobb alapozni, mint az első magyar építész sörrel? A KÉK – Kortárs Építészeti Központ fennállásának 10. évfordulójára ezzel az egyedülálló lehetőséggel lepjük meg közönségünket, pártolóinkat és nem utolsó sorban az alapítókat is. Azért választottuk ezt a rendhagyó ünneplési módot, mert a KÉK sem egy hagyományos szervezet. Nyitott kulturális központként és szakmai műhelyként szerintünk az építészet közösségi ügy, azért dolgozunk, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegyük.

Az elmúlt 10 évben mintegy 500 eseményt szerveztünk, melyeken több mint 250.000 látogató fordult meg. Budapest100 fesztiválunkat a The Guardian Európa legjobb kulturális eseményei közt tartja számon. Mi indítottuk útjára a budapesti közösségi kerteket, az 50 kiadást megélt Pecha Kucha Nights Budapest esteken pedig eddig több száz fiatal tervezőnek nyújtottunk bemutatkozási lehetőséget.

Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy minderre együtt koccintsunk. Abban, hogy ezt ne akármivel tegyük, a kiváló grafikus barátunk Kiss Miklós és a kézműves sörgyártás magyarországi fenegyerekei: a Hübris valamint az Élesztő Sörműhely volt a segítségünkre. Így született meg az első építész sör. A C10 egy amerikai típusú IPA. Gazdag, mélyarany színe sejteti, hogy nem hétköznapi ital. Öt különböző komló gyümölcsös aromája kíséri az elegánsan száraz kortyérzetet, egészen a bizsergetően keserű lezárásig. Kemény, mint a beton, mégis kellően könnyed. Kiváló alap, amire nyugodtan építhetsz.

Fogyasszátok szeretettel és ne feledjétek, hogy a C10 megvásárlásával a KÉK-et támogatjátok. Reméljük, hamarosan közösen is koccinthatunk a következő 10 évre!

Hogyan juthatsz hozzá?
A Kortárs Építészeti Központban (1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.),
nyitvatartási időben, hétköznap 9 és 18 óra között.

C10-et a KÉK-ért! Mennyibe kerül?

Üveg – 1500 Ft

Négyes design pakk beton söralátéttel – 9000 Ft

Négyes söralátét pakk – 5000 Ft

Hatos söralátét pakk – 7000 Ft

Légy a KÉK Pártolói Tagja és adunk 100 üveget ajándékba.

Támogatói ajánlat – link

Kapcsolat: info@kek.org.hu | kek.org.hu | +36 30 9531617

Szakmai partnerek: Élesztő Sörműhely | Hübris

Design: kissmiklos

Fotó: Jaksa Bálint

Honlap: Édes Balázs

Beton söralátét: VPI Betonmanufaktúra

Gyártja: Guri sörfőzde (Sörker-T Kft. | 5130 Jászapáti, Lóczi u. 3.)

Összetevők: víz, maláta, komló, élesztő

Alk.: 6 %     330 ml

A sör nem jöhetett volna létre nélkülük:

Finta Sándor, Huszár Daniella, Soltész Noémi

Kövess minket!

Facebook Twitter-01 Instagram